Tisztelt Hölgyem!

Kérem, hogy össze kell szednem összes lelki energiámat, miszerint bátorságot vegyek ahhoz, hogy egy igen kényes kérdésben, jobban mondva, ügyben tanácsot kérhessek a nőemancipáció egyik nagy apostolától. Remegve vettem ezért kezembe a tollat, és nagyon tartok tőle, hogy soraimmal esetleg kellemetlen perceket szerzek Önnek. Szolgáljon ezért, mentségemül az a körülmény, hogy a sors még nem szerencséltetett abban a kedvező helyzetben, hogy egy olyan kiváló nővel személyesen megismerkedhettem volna, mint Ön. Szolgáljon mentségemül az, hogy én, aki bár teljesen felvilágosodott gondolkozású és így a nőfelszabadító nagy és nemes agitációval is a legmelegebben rokonszenvező egyéniség vagyok, – el vagyok szigetelve azon kulturális érától, amelyben rideg gazdasági helyzetemnél fogva nem élvezhetem közvetlenül a lélekemelő szellemi [olvashatatlan szó], pláne oly nők társaságában, kik a modern világnézet hívei, és így elfogulatlan világfelfogás magasabb szférájában mozognak.

Alig hiszem, hogy volt valaki férfi ismerősei közötti, aki oly őszintén feltárta volna nemi-gazdasági óhaját Ön előtt, amint én azt jelenleg megteszem. Mindenekelőtt bocsánatért esedezem, ha esetleg túlmentem volna az őszinteség határán, mivel feminista nővel idáig még nem érintkezvén e tekintetben járatlan lehetek.

Én 25 éves államvizsgázott fiatalember vagyok. Tehát abban a korban, amikor már komolyan lehet gondolkodni jövő életünk egészséges berendezéséről. Most várom egy állami hivatalba leendő kinevezésemet. Elhatároztam, hogy a kinevezéssel egyidejűleg szakítok a fiatal ember független [olvashatatlan szó], de romboló életmódjával. Megundorodtam e farkas élettől. Erősen és a legbecsületesebb szándékkal hajlok az egészségfenntartó, monogámia felé. Szóval házasodni szeretnék. Ez egyszerű dolognak tetszik, de nagy ám a bökkenő. Ön nagyon jól sejti: Ha kineveznek, 2-2 ½ évig ki van zárva a házasság, mert a hivatali szabályzat tiltja gyakornokoknak a nősülést. Én azonban ezt az időt nem szeretném továbbra is a rendetlen életmód káros hatásainak kitevő átkos függetlenségben eltölteni, mert e függetlenségben nincs köszönet, nincs azért, mert statisztikailag be van bizonyítva, hogy akik ez időben elhanyagolják a házassági lépést (különösen férfiaknál), azoknak élete a 25-28-as évek tehát e 3 év kétszeres hatványával megrövidül. Tehát világos bizonyára ez annak, hogy a házasságnak kellő időbeni elhanyagolását férfiaknál rendkívül kárhozatos eredménnyel jár a jövőben.

Itt csak az a megoldás segíthet, ha egy független, a maga kenyerét megkeresni tudó nővel közös háztartásra, s nem vad, hanem forradalmi házasságra képek azon időig, míg az állam törvénye megengedni a frigynek hivatalos megkötését.

Tisztelt Hölgyem! Ön dönt, most meg fog jelenni a rossz férfinak démoni típusa, a ki áldozatot akar fogni. Akkor nagyon téved, ha bennem is azt a férfit látja. Nekem nem volna ahhoz lelkiismeretem, én sokkal inkább tisztelek egy magasztos szellemi nívón (értem a feministát) álló nőt, mintsem arra képes volnék. Szentnek tartanám az a kapcsot, a melyet könnyelműen elszakítani nem engedné jobb érzésem.

Én a férfiaknak azon típusa vagyok, akiben már megtette az emberi faj természetes fejlődése azt a legnemesebb és személyemben megtestesült [olvashatatlan szó], hogy a minimumra redukálódott bennem a férfi brutális ösztöne és a legközvetlenebbül kíván megnyilatkozni a férfinem romboló természetét a női nem sajátos alkotó teremtésű fejlődése által mélyen befolyásolt, igazi, őszinte hű érzelem, mely a törvényes akadályokat legyőzve keres magának a legtisztességesebb célzatú keretben érvényesülést.

Én a nőfelszabadító harccal a legteljesebben rokonszenvezem úgy annyira, hogy az életben [olvashatatlan szó] mellett egy velem egyenrangú, még pedig gazdaságilag, társadalmilag és szellemileg egyenlő fokon álló nő, tehát mondjuk, hogy egy nőtisztviselő, vagy írónő élje át a legharmonikusabb házasságot.

A pécsi eset után, a hol egy írélőtáblai bíró oly ostoba viccet eresztett meg a maradi tábor örömére – azt fogja gondolni Ön, hogy e sorok írója is gúnyt akar űzni Schwimmer Rózsával, akinek ama bátor, nem mindennapi, sőt jólesően meglepő fellépése nagyon is elragadott egy valakit: engem, akiben élt régebben is szinte ösztönösen az az óhajtott tudat, hogy igenis a nő ne legyen „isten” sem „szolga”, hanem legyen ember, szabad ember! Ezen eset bátorított fel főleg, hogy fent nagy vonásokban célzott ügyemben bölcs tanácsért Önhöz forduljak, akit egyedül tartok méltányosnak és illetékesnek erre nézve.

Tudom nagyon jól, hogy nagyon kényes e dolog. De amilyen bátor tudna lenni az a feminista hölgy, amilyen hatalmas energiát képes volna kifejteni az általam óhajtott lépésével, hatalmas energiát, szembe szállva a társadalom ostoba és mindig a korhoz relatív erkölcsi módszereivel: ép oly súlyos feltételű házassági szerződésre volnék önző, s magam részét a más kára árán is biztosító szerződőfél, sőt belátva a másik félnek igen terhes kötelezettségét, hasonló testes kötelezettségnek vetném alá magamat. A feltétel súlyosságának illusztrálására teszem, kötelezném magamat a következőre.

„Egy 2000, vagy esetleg nagyobb összegről szóló váltót megnyitok és annak a hölgynek, aki magát rászánja a velem való forradalmi házasságra mindaddig, míg e házasság véglegesítésekor törvényesítve nem lesz. E 2000 vagy nagyobb összegről szóló váltó szolgáljon biztosítékul arra, hogy én az illető nővel a fent jelzett időben az anyakönyvvezető elé megyek… stb.”

Higgye el hölgyem, hogy kinevezésemkor, vagyis akkor, mikor már biztosított fizetést hozhatnék, akkor nyomban kész volnék az érdeknélküli házasság hivatalos megkötésére, de mit tegyek, ha ezt a hivatali szabályzat oly ridegen – nem számolva a természet kérlelhetetlen törvényeivel – megtiltja.

Lám: így jön összeütközésbe egy ifjú az állam és a fennálló társadalmi, gazdasági rend ostoba törvényeivel és megcsontosodott erkölcsi felfogásával, ha a legtisztességesebb szándékkal óhajtaná követni a természet törvényeit, mert tudja, hogy a törvények követése egyedül áldásos hatása egészségük megóvására nézve.

Óh, mintha látnám, hogy lemosolyog engem a különös ifjút, a még különösebb kérésemért. Mindegy: legyen a lemosolygott, különös az extra, az ultramodern hulláma, e soraimban megnyilatkozó társadalmi jelenséggel, a modern élet forrongó érájának: ezen kissé homályos ügyemben az Önhöz való közeledést meg kellett kockáztatnom.

Azért tettem, mert Ön legjobban ismerheti a feminista független nők lelki világának természetrajzát, azért tettem, hogy lenne kegyes e tekintetben nekem szövetséget nyújtani, lenne kegyes ismerős hölgybarátainak az én óhajomat tudatára adni, azon formában velük közölni, a mint azt Ön, tisztelt Hölgyem, a legjobbnak véli, vagy esetleg ha ez nem férne össze személyével – a mikor is ez alkalommal kérek illetlen kérésemért bocsánatot – úgy valamiképpen nyilatkozni, amely szívességért hálás lekötelezettje lennél.

Megjegyezni kívánom, hogy egyáltalán ne zsenírozza magát semmiféle őszinte nyilatkozása miatt, mert én azt a legnagyobb diszkrécióval tartanám meg magamnak így fizetve meg egyelőre is ritka szívességét, a mit, egy igazán nagy tisztelőjének tenne, egy olyan egyénnek, a kit a nők között tapasztalt szenvedések arra ösztökéltek, hogy valamikor a nagy felszabadító [olvashatatlan szó] – mely a nő és az emberi felszabadításért folyik, – kivegye ő is a maga részét, de különösen a nő szabadságharcában, mert véleményem az, hogy a nő szabadsága magával fogja hozni az emberiség megváltását, vagy legalább is az általános felszabadításért folyó titáni küzdelemnek nagy lökést fog kölcsönözni, Azon reményben, hogy válaszra fog méltatni, vagyok kiváló tisztelője

Radványi Jenő

végzett joghallgató

Nagy-Szalonta, 1908. január