IV. 10. 928.

Kedves Rózsika,

azt kell hinnem, hogy végleg megfeledkezett rólam. Se szó, se hír maguk felől. Pedig elhihetik, ha van egyáltalában még a mi érdekel, az Maguk, a maguk rossza és a Maguk élete. Már régen készülök arra, hogy megrovásban részesítem Magukat, de sajnos magam is olyan rettenetes időket éltem át a télen, hogy nem volt annyi energiám, hogy kérdőre vonhassam magukat. Nem tudom, olvasnak-e magyar újságokat, mert abból bizonyára láthatták, olvashatták volna, hogy itt milyen óriási változásokon ment át a Nyugdíjbiztosító Pénztár. Új törvényt hoztak, és az új törvény szerint minden pénztári orvosnak az állása megszűnt 927. decz. végén. Új pályázatokat írtak ki és a 20-30 éve szolgálatot teljesítő orvosnak ép úgy meg kellett pályáznia az állást, mint annak, aki sohasem volt pénztári orvos. Rengeteg izgalom előzte meg azt az időszakot. És mikor végre döntésre került a sor, kiderült, hogy minden szerzett jog elveszett. A hosszú időn át teljesített szolgálat eredménye semmi, ugyanolyan elbírálás alá került, mint a legújdonsültebb diplomás, elvesztek tehát a korpótlékok és minden [olvashatatlan szó] át [olvashatatlan szó] járulékok. Sok ember végleg kibukott, ki bent maradt az a felénél kevesebb fizetésért dupla munkaidőt tartozik dolgozni, lehetőleg [olvashatatlan szó] időbeosztás mellett. Leírhatatlan az az elkeseredés, a mi az orvosi [olvashatatlan szó] dúl, az én kedélyemet is annyira feldúlta, hogy hónapok kellettek hozzá, míg kissé magamhoz tértem, míg az új állapotokat megszoktam. Sok rosszakarat, irigység, és mindenféle rettenetesen durva, lelketlen emberi tulajdonságok kerültek felszínre.

Engem annyira tönkretett ez az időszak, hogy valósággal betege voltam. Egész télen szüntelenül ezen rágódtam, ki sem merészkedtem a házból, képtelen voltam emberek közé menni, csak szomorkodtam és búsultam. Mióta kijárhatok a kis kertembe, egy kissé nyugodtabb vagyok, a kerti munka, a friss levegő nagyon jó hatással van felzaklatott idegeimre.

Csak ezek a szörnyű állapotok voltak az okai annak, hogy nem írtam Maguknak, hogy nem […] az írásukat. De hál’ Istennek már annyira vagyok, hogy tudok érdeklődésemnek hangot is adni és most hát arra kérem Magukat, írjanak legalább néhány sort. Adjanak egy kis életjelet, legalább azt közöljék, hogy egészség dolgában hogy vannak, mit csinálnak.

Várom, töretlenül várom a sokaikat. Jó húsvéti ünnepeket kívánok Mindkettőjüknek.

Meleg öleléssel,

Doctoressa

New York Public Library Manuscripts and Archives Division. Rosika Schwimmer Papers, Box 178.