Kedves Franci,

Magának írok, hogy ne zavarjam Rózsit, természetesen a levelem mindig mindkettőjüknek szól. Azt hiszem, decemberben elmulasztottam a megígért havonta legalább egyszeri levelet, de decemberben annyi minden apró cseprő ház[i] kellemetlenség volt, amely időmet olyan mértékben merítette ki, hogy egy levélírásnyi sem maradt fenn. Azonkívül Nóra is itthon volt pár hétre, ami fokozottabb társadalmi életet és szórakozást jelentett.

Talán még az is az oka, hogy nem írok gyakrabban, mert ami magukat legjobban érdekli, az egyesületi élet, túlságosan egyhangú. Az „Eleven Nő” [előadás-sorozat a FE szervezésében] elég jól sikerült, úgyhogy most a melléklet szerint újat rendeztem. Miután itthon az egyesületben tartottuk, mindenkor zsúfolt ház volt, elég szép, de idegen közönséggel, ami alapjában nem baj, hadd tanuljanak azok, akik eddig nem akartak tanulni. Azonkívül, mint a mellékletből látják, itt voltak [Emmeline] Pethick-Lawrence-ék [brit nőmozgalmi aktivista és a férje], ami egy kis élénkséget hozott az egyesületi életben. Rendeztünk egy kis teás ismerkedési délutánt, amelyre meghívtuk a különböző női szervezetek vezetőit és nagyon kedélyes beszélgetést rendeztünk, melyen Apponyiné [Albertné, a Magyarországi Nőegyesületek Szövetségének elnöke] is ott volt. Másnap volt a házaspár előadása, melyen a nő sokkal szebben beszélt, mint a férfi. Utána Havaséknál volt vacsora. Miután vendégeink ittartó[z]kodása egybeesett a szocialisták kongresszusával, ők is részt vettek a kongresszuson, és a férfi nagyon szépen fel is szólalt ott. Mi is ott voltunk, különösen a Nők Napja érdekelt bennünket, mert előtte izgalmasan tárgyaltuk, hogy nem-e fog a párt kettészakadni, lévén most már ott is egy jobb és egy balpárt. Az elégedetlenkedőket, szóval azokat, kik radikálisabb pártmozgalmat óhajtottak, Madzsar [József] vezeti, ami nagyon vicces, ha meggondolom, hogy a feleség pedig méltóságos asszonynak tituláltatja magát. De nem történt semmi, az ellenzéket leszavazták, s ott is marad minden a maga lassú tempóján. Egyébként én sokat érintkezem /privátim/ a nőkkel, Kéthly Anna, Ágostonné [Péterné Buzárovits Auguszta], Várnai Zseni, Ego [Rózsavölgyiné Fried Margit] és Hofmann Vilma, mondhatni nagyszerű nők.

Még el kell maguknak mondanom, hogy volt a Magyar Hírlapnak /régen Világ/ egy Dolgozó Nő rovata, melyet Bródy Ernő felesége vezetett. Az asszony okos, intelligens és művelt, de valahogy fejébe szállt a dicsőség. Borzasztó durva, lármás, tapintatlan, hogy rövid két hónap alatt lehetetlenné tette magát, és engem akart a lap a rovat élére. Én elvi okokból nem vállaltam a dolgot. Most a lap nagy válságokkal is küzd, Fischer Ödön az eddigi finanszírozó már ráköltötte az egész pénzét, s most valami részvény társaság veszi át. A rovatot megszüntetik és most Bródyné kit nem elégít már ki csak a demokrata nők szervezése és oktatása, mert belekóstolt a publicitás kéjébe, akar egy Nők Lapját csinálni, minden színezetű nőszervezet bevonásával. Meglátjuk mi lesz belőle. —– Egyébként az Ügyvédi Kamara választmánya kimondotta 16 szavazattal 6 ellenében, hogy nők is felveendők a kamarába. Ezt az alkalmat fel fogjuk használni arra, hogy petícióval fordulunk a Közoktatásügyi Miniszter Úrhoz, hogy a nők részére is nyissa meg a jogi fakultást. Tudjuk, hogy meddő most e kísérlet, a numerus klausus idején, amikor a budapesti orvosi fakultásra nem vesznek fel nőket, de hát meg akarjuk tenni. —– Rémes dolgok voltak most a Munkásbiztosítónál a változások. A régi 20 esztendős orvosokat kidobták, hogy a protekciósoknak adjanak helyet. Barátnőnk azonban sok izgalom után megtarthatta az állását. Sok igazságtalanság történt, nagyon el voltunk keseredve, de mint minden felett, már lassanként e fölött is napirendre térnek az emberek – kivéve talán csak az érdekelt feleket.

Irma néni még mindig visszavonultan él. Sehova nem jár csak naponta a temetőbe, délután otthon ül és olvas. Néha szokatlan érdeklődést mutat minden iránt, de sokszor úgy maga is megijed afölött, hogy őt még érdekli valami a halottján kívül. Nagyon hiányzik a munkája, mert ő mégis szabadabb volt, mint mi, Mellerné is úgy agyon van hajszolva, mint jómagam és akkor nehéz mindenre gondolni. De keresve sem lehet találni mást, mint hármunkat. Reméljük, hogy lassanként csak Irma néni mégis magára tér annyira, hogy résztvehet a munkába. Talán mire áprilisban közgyűlés lesz.

Olvasták-e vajjon az angol szekc[i]ónak körlevelét a Swanwich-Larssen-Heymann-Duchene ügyben? Borzasztó, hogy még a liga legszorosabb körében is nézeteltérések vannak az absolut pacifizmus irányában. Hisz azt mindig tudtuk, hogy az angolok lanyhák, de hát nem szabadna ennyire jutni a dolognak. —– Pogány mióta elutazott nem írt, csak most kaptam tőle újévi üdvözletet, Dresszának azonban ír. A Grünbergerné most indított egy Házasság és Szerelem című lapot, abba írt Bennet a Nándor fordításában egy cikket a Mensedick-ről. El sem tudják képzelni, hányféle lap jár körbe, ha az ember csak el tudná azokat olvasni, amelyeket beküldenek, mind a világot akarja megjavítani és mind másféleképen gondolja.

Nagyon-nagyon vártuk min[d]máig a különszám részére való cik[k]eket [Glücklich Vilma halálának évfordulójára]. Nem akartam addig a lapot megjelentetni és most már olyan nagy és szép anyag van együtt, de igazán nem lehet az, hogy az Ön cikke nélkül adjunk ki egy Vilma számot. Nagyon kérjük, hogy most már okvetlenül mielőbb legyen szíves valamit küldeni. nehogy még messzebbre kelljen kitolni a megjelenés idejét.

[kézzel] Nagyon kérem, írjanak életükről sok szeretettel és ragaszkodással olvassuk őket, ha tehetetlenül is, és körben jár egy-egy levelük 4-5 igaz hívük között, kik közé első sorban tartozik

Melanie

1928. január 21. [február 7.] New York Public Library Manuscripts and Archives Division. Rosika Schwimmer Papers, Box 485.