Budapest, 1928. április 27.

Drága Asszonyom,

megint nem tartottam meg ígéretemet, hogy havonta írok magának, de igazán nem rajtam múlott. Minek részletezni, hogy mivel töltöm napjaimat, hogy aztán oly fáradt leszek, hogy a rendelkezésemre álló éjszakát nem tudom felhasználni sem levélírásra, sem komolyabb munkára.

Az egyesületben állandóan folyik a munka. Azt lehet mondani, hogy Mellernével csak ketten tartjuk fent az életet, természetesen még ebből is az oroszlánrész az övé, ami egyrészt azért van, mert ő felülmúlhatatlan munkabírásban, jobban is érti persze a dolgokat és még sincs annyira az ideje lekötve a hivatallal, mint az enyém. Hihetetlen, hogy mennyire kiterjed mindenre a figyelme, milyen intuitív, milyen nagyszerűen szívós és munkabíró, pedig igazán elég gondja, baja van. Szerencsénk, ő nélküle igazán becsukhatna az egyesület. Szegény Irma néni, még elég emberségesen tartja magát, hetenként kétszer-háromszor felmegyünk hozzá tanácskozni, ő élénk érdeklődéssel vesz részt a munkában, ellát bennünket tanáccsal, mindent együtt intézünk, már a megbeszéléseket, de eljönni hazulról nem tud, csak naponta megy a temetőbe. Azt hiszem tudja, hogy a rendkívüli közgyűlés határozata folyamán elnököt úgysem választunk, nem tudom, nem-e aspirált-e ő arra, de az lehetetlen lenne. Ő nagyon értékes munkásunk és igazán szeretem a tanácsát kikérni mindenben, de ha ő elnök lenne, túlságosan jobbra lendülne az egész munka, túlságosan megalkuvó, alázatos szerepünk lenne, mer ő nagyon szeret mindenkivel jóban lenni. Ezt csak magának mondom, mi Mellernével leszögeztük, hogy míg mi ketten itt leszünk, az egyesület szigorúan ragaszkodik ahhoz a módszerhez, mellyel Maguk ketten dolgoztak, nem alkuszunk semmiben, és gerincünket lehetőleg nem hajtjuk meg. Mi is igyekszünk mindenkivel jóban lenni, de csak annyira, amig ez nekünk az önérzetünket semmiben sem csorbítja. Ehhez szigorúan ragaszkodunk. És elég jól megy minden, noha mégis szükség lenne néha egyéni representálás[ra] is. De hiszen a mai világban nálunk úgyis csak olyan lenne representálóképes, ki meg nekünk nem felelne meg.

Az idei szezon elég szép volt. Most már az „Eleven Nő” előadásokat beszüntettük, ellenben volt egy pár szép különálló előadás. A múlt héten volt itt Commandant Allen. Nagy felvonulás volt, igazán minden oldalról voltak itt, egyike volt megint a régi szép meleg estéknek. De hogy mi volt tegnapelőtt Móra előadásán, azt le sem írhatom. A folyosón álltak az emberek és dühöngtek, hogy nem tudtak beférni. Móra ma a legnépszerűbb ember egész Magyarországon az íróemberek közül. Nagyon szép volt az előadása. Most kilátásunk van arra, hogy Emmy Freundlich jön Bécsből, aztán lesz a közgyűlés, és azzal azt hiszem, ezt a szomorú esztendőt is lezártuk. Igazán nem hittem volna, hogy ennyire is tudjuk vinni a dolgokat.

Amire megkért, a könyveket, amit elő lehetett teremteni, ezúttal nem én, hanem Mellerné intézte el, mert éppen azon a héten én késő estig voltam befogva a hivatalban, hogy nem tudtam mozdulni és nem akartuk halasztani az elküldését. A leveleket pedig eljuttattam a megfelelő címekre. Nagyon kíváncsian lessük a könyvet és a mesekönyvet, igyekezni fogunk itt is boltot csinálni belőle. Mindenesetre kérünk majd mutatványszámot belőle.

Borzasztóan bánt bennünket, amit Pogányról ír. Nem értjük, hogy tulajdonképpen mi lehet az oka annak, hogy így elidegenedtek egymástól. Én úgy képzelem, ha valakinek a sorsa jobbra fordul és boldog, akkor mindenki ki körülte van, szintén boldoggá és megelégedetté kellene tenni. És Pogányról azt halljuk, hogy nemcsak boldog, hanem jómódban is van, hiszen akkor mi sem természetesebb, minthogy amennyire ez lehetséges, maguk mellé álljon nehéz küzdelmeikben. Nem értem meg, és nagyon el is szomorít, mert hát ki legyen mellettünk, ha nem azok, kikről azt hittük, hogy jóbarátok és velünk egyforma világnézetű emberek. Ugyan azt hiszem, hogy ami a világnézetet illeti, Paulának életkörülményeinek változása magával hozta azt is, hogy el is feledte, hogy egyszer állandó vita tárgyát képezte közöttünk az ő kommunizmusa és az én szocializmusom, de hisz az nem lenne baj, a fő az, hogy ember legyen az ember, és borzasztóan sajnálom, ha ő önös, szűk világában a mások baját sem látja meg. Nekünk az olyan megnyugvás volt, hogy ott van két olyan közeli tagtársunk, mint Paula és Renée, kik mindketten jó módban élnek és meg tudják a módját találni annak, hogy Maguk mellé álljanak addig, amíg maguk is megtalálják a szilárd talajt Amerika földjén. Renéeről is azt hisszük, hogy igen jó módban van, legalább feltesszük, mert édesanyja Magdival most egy nagyon drága lipótvárosi lakást bérelt, amit még olyan jó fizetésből sem lehet fenntartani, és így azt hisszük, hogy Renée látja el őket onnét a megfelelő anyagiakkal.

Az amerikai „zarándokok” közül Balassának egyenes megbízása volt tőlünk, hogy menjen fel Önhöz, és nagyon csalódnók, hogy ennek a választmányi megbízatásnak nem tett eleget. Ő még nem jött vissza a zarándokokkal, lehet, hogy időközben mégis felment Magukhoz.

Mint talán tudják, Kozmáné Szabolcsban lakik Jancsinál, jó módban, és igazi nyugdíjas, tétlen életet él, megfelelően az ő mentalitásának. Hisz ő semmi sem volt több, mint Vilma nénje, szellemi kvalifikációja nincs, és teljesen kielégíti, hogy Varsányban jól eszik és bővelkedik mindenben. Mindnyájunk között neki van a legjobb dolga, mert neki megvan a szép nyugdíja, ami még akkor is gondtalan öregséget biztosítana neki, ha leánya történetesen nem lenne jó módban. Gizi Várdán él, Béla öccsével, ő üde, derűs, okos még mindig, néha felruccan hozzánk Pestre, de bizony már csak hármasban Doctoressával vagyunk a régiek közül. Egész diszkréten megírom maguknak, mert még nem offiziell és nem publikáljuk, hogy az én lányom is lekerül Szabolcsba, Gizi egy unokafivéréhez, régi ügy ez is, és Nóra most Bécsben gyakorolja Hertzkánál a kertészeti és egyéb tudományokat, hogy mire odakerül, belékapcsolódhassék a komoly munkába, és ne csak passzív szereplője legyen a kis birtoknak. Mert anyagilag nem olyan jól lesz ellátva, mint János, de két fiatal, intelligens ember, kik munkabírók és -szeretők, és megvan minden remény arra, hogy meg tudják maguknak csinálni az életüket. Éppen anyagi okok miatt csak jövőre házasodnak össze.

Ami az egyesületi gesellig életet illeti, egyáltalában megszűnt az. Vagyunk, kik úgy egy kicsit összetartozunk, Mellerné, Somlóné, Havasné, Fodorné, Schwartz Erna, Dressza /ki azonban nem nagyon jön föl, inkább mi kettesben járunk/ és én. Egyszer jöttünk össze Feketénél, kétszer Havasnénál, egyszer nálam, ennyi az egész. Kávéházba irtózunk menni, mert tavaly Vilmával az utolsó időben jártunk és mint utólag Gergelytől hallotuk, ő nem szerette már ezeket az esti összejöveteleket, mert ott is szóvá tettük a rossz színét. Nincs is értelme, hogy menjünk, mert ez már nem az igazi. Most készülünk a közgyűlésre. Irma néni még csak úgy a kulisszák mögött érdeklődik, nem akart arról tudni, hogy feljöjjön és nyilvánosan is részt vegyen a munkában. Csodálni nem lehet, de nagyon szomorú ez így. Nagyon-nagyon szeretnőnk időnként hallani Magukról. Közben megjött Balassa, referált magukról, Mellerné megírta, hogy a Nemzetek Szövetségéhez kell folyamodni útlevélért, így talán mégis lesz alkalmunk valahol egyszer találkozni, s Magának átkelni [az óceánon], hogy előadást tartson.

Sok meleg üdvözlet mindkettőjüknek,

Melanietól

New York Public Library Manuscripts and Archives Division. Rosika Schwimmer Papers, Box 179.